2013. szeptember 14., szombat

Niki és Gábor - Szűr, Geresdlak, Pécs


2013. év utolsó esküvője volt számunkra. Ismét egész napos megbízásunk volt éjszakába nyúlóan. A beállított fotózás ezúttal az esküvő után két nappal volt, az esküvő fáradalmainak viszonylagos kiheverése után. Ezek az utólagos fotózások kétféleképpen szoktak elsülni: a pár szemszögéből az egyik verzió az, hogy már gondolatban a nászútjukat töltik és felesleges felhajtás az egész procedúra, a másik változat szerint pedig már alig várják a fotózást, a menyasszony (ekkor már ifjú feleség) örül, hogy újra belebújhat a ruhájába, rákészülnek, ötletelnek és élvezik az együtt töltött időt. Nikiék esetében ez utóbbi valósult meg (szerencsére), és az igazat megvallva nem sokszor fordult elő a pályafutásom során, hogy nyűg lett volna a fotózkodás. A vőlegényeknek erről lehet, hogy más a véleménye, de ezen az eseményen nem ők szoktak a falkavezérek lenni, inkább bölcsen hallgatnak és tűrik sorsukat. :-)
A lakodalom nagyon jól szervezett volt, azzal együtt, hogy a két falu közt ingáztunk, senki nem maradt le semmiről és senkit nem vesztettünk el a vonulások során. A készülődés után Gábort meglepték barátai, és egy igazi, talán már veteránnak számító orosz csodával, egy Ladával vitték a templomhoz. Nikiék eközben kényelmes sétát tettek az egyházi szertartás helyszínére. A polgári szertartás szabadtéren zajlott, az idő kegyes volt hozzánk, kitartott eső nélkül. A lakodalomra a volt termelő szövetkezet üzemi étkezdéjében került sor. Az erősen szocreál hangulatú helyszínt feldobta a Nikiék által megálmodott és igényesen megvalósított dekoráció. A lagzi hajnalig tartott a menyasszony tánc előtt még egy tüzijátékkal is kedveskedett a baráti kör az ifjú párnak.








































És végül egy kis ízelítő a két fotós, két videós, kicsi templom kombinációból... :-)



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése