2015. augusztus 22., szombat

Márti és Beni - Amiért érdemes a kreatív fotózást külön napon megejteni...



Augusztus végén vidéki esküvőre szólt a megbízásunk, Jánoshalmára mentünk.

Az előzetes megbeszélések során minden alkalommal szóba kerül, hogy a kreatív páros fotókat az esküvő napján vagy külön napon készítsük-e el. A párok részéről mindig egyetlen nyomós érv szokott az esküvő napján történő fotózkodás mellett szólni, mégpedig az, hogy a szertartáson szeretnék először megpillantani egymást esküvői ruhába öltözve. Kényelmi és praktikus, esetleg anyagi szempontok is előjönnek: ebben az esetben nem kell kétszer beöltözni, illetve nem kell duplán fizetni a fodrásznak és a kozmetikusnak a menyasszonyi frizuráért és sminkért. Ez mind tökéletesen érthető, és nem is szoktunk vele vitába bocsátkozni, csak felhívjuk a figyelmet néhány olyan körülményre ami miatt érdemes megfontolni a külön napos fotózás lehetőségét:

  • a kültéri fotózást időjárástól függetlenné tudjuk tenni esőnap kitűzésével,
  • ha az esküvő előtt 2 nappal fotózkodunk, az utolsó napon még van idő az utolsó simításokra, távoli vendégek, rokonok fogadására, vendégül látására, beszélgetésre,
  • az esküvő napján, az amúgy általában feszített menetrendbe nem kell még egy több órás fotózást is belezsúfolni,
  • a fotózás ideje nem a déli órákra korlátozódik, amikor a magas napállás miatt erős kontrasztok és csúnya árnyékok keletkeznek, a nyári időszakban pedig ekkor van a legmelegebb (sötét öltönyös vőlegények ezt mindig egyetértéssel fogadják),
  • ideális fényviszonyok között tudunk szabadtéren fotózkodni, szerencsés esetben mesés napnyugtával a háttérben,
  • külön napon nem vagyunk időhöz kötve, bőséges és változatos képanyag készíthető több helyszínen, esetleg a naplementét megvárva, akár a kékórába is belecsúszva,
Márti és Beni is erre szavazott, a kreatív fotókat szerdán készítettük el. Izmos programot állítottunk össze. Márti az esküvői szalonunkban öltözött át, az első megpillantás megörökítése is itt történt. Ezután rövid séta a belvárosban, a színházban is készültek fotók, majd kisebb autókázás következett. Márti barátnője a babavárás utolsó heteiben járt ekkor, az sem volt biztos, hogy a lakodalomban ott tudnak lenni, ezért meglátogattuk őket mecsekszentkúti otthonukban, ahol megható, örömökönnyes jelenetnek lehettünk tanúi, a látogatás ugyanis meglepetés volt. Itt néhány csoportkép is készült és a városi környezet után lehetőség adódott néhány természetesebb kép készítésére is. A fotózás végig kötetlen és önfeledt hangulatban zajlott, nem kellett amiatt izgulni, hogy visszérünk e a szertartásra, semmi nyomás nem volt rajtunk, csak viccelődés, nevetés, jókedv, vidámság. A hab a tortára a Széchenyi téren került fel. Úgy döntöttünk, hogy megvárjuk a napnyugtát, készítünk néhány kékórás fotót is. Eközben előkerültek a táskákból világító eszközeink és kísérletet tettünk az esti kivilágított téren némi fényfestésre is. Kívülről érdekes látványt nyújthattunk a menyasszony mögött lámpával a kezükben furcsa kézmozdulatokat végző segédeinkkel, mert több járókelő is odajött, hogy meglesse a végeredményt a kamera kijelzőjén.
Ezúton ismételten köszönjük, lelkes és jókedvű kísérőinknek a kitartó segédkezést az ötletek megvalósítása során. :-) :-) :-)
A lakodalomba szombaton utaztunk Jánoshalmára. Délután érkeztünk, a kikérők után polgári majd templomi szertartás következett.  A buli során a baráti kör gondoskodott egy kis meglepetés vetítésről az ifjú pár részére, mi pedig fotósarokkal készültünk, ahol vicces kellékekkel vagy anélkül készültek komolytalan vagy éppen komolyabb felvételek stúdió körülmények között.
Összességében nagyon jó döntés volt a külön napi fotózkodás, így a nagy napon már csak sodródni kellett az előre szervezett események mentén.