2012. szeptember 20., csütörtök

Judit és Péter - dunántúli barangolások

Ez a távolságok esküvője volt. Reggel Székesfehérváron a Bory-várban indítottunk, itt készültek a beállított fotók. Judit az észak dunántúli Bakonycsernyéről származik, ezért a templomi szertartás és a menyasszony kikérője is itt volt. Péter viszont pécsi, ezért úgy tartották igazságosnak, ha a lakodalom a kettő közt félúton lesz. Így esett a választás Bikácsra, ahol a festői környezetben lévő Zichy Park Hotelben folytatódtak az események. A násznép megérkezéséig lőttünk még pár fotót a hotel parkjában és a tóparton is. A polgári szertartás egy víz fölé emelt színpadon zajlott. Ezután következett a lakodalom, finom vacsorával és nagyon jó hangulatú bulival. Hajnalban nagyon fáradtan, de egy eredményes és szép nap végén ültünk be az autóba és jöttünk haza Pécsre.
























2012. szeptember 11., kedd

Szilvi és András (+ Dotty) - jegyesfotók

Szilvi és András jegyesfotózását Pécs belvárosában és Orfűn egy kellemes délutáni sétával egybekötve ejtettük meg. Hadd ne mondjam, hogy ismét egy, a fotózáshoz pesszimistán hozzáálló párral hozott össze a sors, aztán tessék, mi lett belőle. Ráadásul Orfűre menet csatlakozott hozzánk Dotty, András második nagy szerelme, aki örökké féltékeny Szilvire, így ez a háromszög még érdekesebbé tette a jegyesfotózásunkat. Ez is megerősített abban, miszerint minden jövőbeli párnak, akiket fotózni fogok javaslom, hogy szerezzenek be egy örökmozgó szőrmókot, és garantáltan oldott hangulatban telik majd az idő, észre sem véve, hogy közben folyamatosan jobbnál jobb képek készülnek róluk.